Friss hírek

A mozdonyvezetők nem fogadják el, hogy tavaly jelentősen csökkent a reálkeresetük a 2021.évi nulla százalékos béremelés, és az „elszabadult” infláció miatt.

A veszteség kompenzálására fejenként 546 ezer forint kifizetését követelik, és mivel eddig a munkáltatóval nem tudtak megegyezni, sztrájkra készülnek

– mondta el Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke az MTI-nek.

Ismertette, tavaly nyáron azért nem írták alá a bérmegállapodást, mert nem láttak garanciát arra, hogy a minimálbér és infláció emelkedése esetén az alapbérük ehhez igazodna. Felidézte, hogy tavaly a mozdonyvezetőknél sem volt béremelés a vasútnál, miután a hároméves bérmegállapodás 2021-re nulla, 2022-re 10, 2023-ra pedig 5 százalékos béremelésről szól.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke elmondta, a 2021. évi reálkereset-veszteség kompenzálására 546 ezer forint kifizetését kérik a munkáltatótól mozdonyvezetőnként a tavalyi kollektív munkaügyi vitához készített számításuk alapján, és megjegyezte, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre.

A szakszervezet közleménye szerint a MÁV-START Zrt.-vel szemben kezdeményezett, eredménytelen kollektív munkaügyi vitát követően felmérik január 20-ig a tagság támogatását egy munkabeszüntetéshez a reálkereset-veszteség kompenzálásának kikényszerítésére.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvivő bizottsága január 12-i ülésén megállapította, hogy mozdonyvezetők több mint kétharmada már eddig is támogatta aláírásával a sztrájk megtartását.

Az ügyvivő bizottság a küldöttközgyűlés február 2-i ülésére javaslatot terjeszt a sztrájk időpontjáról és időtartamáról

– közölte a Mozdonyvezetők Szakszervezete közleményében.

Forrás: MTI

One thought on “Sztrájkkészültség a mozdonyvezetőknél is!

  1. Nagyon helyes! Országos sztrájkot kellene tartani, minden szakmában, addig, míg el nem zavarjuk ezt a ….. bandát!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük